▼

Kedvesem, talán soha többé nem lesz vákumhelyzet, legalábbis nem belátható idõn belül, eleddig háromszor adatott meg a lehetõség, hogy fiatal, "más" (nem feltétlenül "friss") szemléletû szakembergárda kerüljön a megüresedett helyekre. Háromszor futott neki a tizenegeysnek más-más csapatra való ember, és hagyta ki. Ugyanakkor csak tisztelettel állapítható meg, hogy mind háromszor ('45 után, '56 után és idõben valahol a "Mesteriskola" újjáélesztése tájékán) ugyanaz volt a hajtóerõ (már ameddig volt), megpróbálni közös nevezõre hozni az ideálisnak tartott "dolgot" és a gyakorlatot, s még egyszer cvsak tisztelet, hogy mindig a "dolog" felõl futottak neki. De minden jel arra mutat, hogy nem lehet "oko" kompromisszumok árán alapjaiban jobbítani egy szakmát. Kétségtelen, hogy egyedi esetekben valóban okos kompromisszumok szükettek, de a megvalósuló objektumok döntõ többsége nem állja ki az idõ próbáját. Ha körülpillantunk, épített környezetünkön, még csak azt sem látjuk, hol voltak okosak eleink, de nemcsak ebben az esetben, hanem visszapergetve az elmúlt harminc év pályázati anyagát, ugyanerre a megállapításra juthatunk. Az ideálisnak tartott"dolog" tehát csak szóban létezett és maradt reánk. Úgy tûnik, hogy reménytelen a szavakban ránk hagyott "akácos út" vagy "hosszú szürke sáv az út, mely a messszeségbe fut", melyeket elénk tártak, mint lehetõséget. Nem azért, mert nem vezetnek sehova sem ("csak úgy mint a Sehova sem"), hanem, mert olyannyira kitûzöttek ésa kanyarjaikkal együtt beláthatók, hogy végképp leszoktatnak a gondolkodásról. Ugyanakkor, bár a végleges letérés, új ösvény vágása az úttörõség mártírumának minden jó tulajdonságával bír, mégsem vezet egy alapvetõen új és jobb irányba, hiszen az úttörõ pillanatok alatt a "védett állatfajtaság" állapotába jut, mely ugyan értéket képvisel, de a nemesítés szempontjából elhanyagolható. Ennyi sikertelenség láttán, háromszori próbálkozás után, akkor amikor a szakma telítõdött mint kátránnyal a villanyoszlop, és éppoly ellenállóvá vált, igaznak tûnik, hogy egy korszak lezárulásáról beszélünk. Visszatekintve, különösen a szakaszra, mely a harmadik vákumhelyzet után következett, be kell látnunk, hogy ennek a korát messze megelõzõ concept art-nak a csak a szavkban létezõ építészetnek itt a vége (fuss el véle). Azt, hogy végül is milyen módszer szolgál majd a dokumentálásra, még nem lehet tudni. De az már bizonyosnak tûnik, hogy az elkövetkezendõ években (az amúgy is tétlenségre ítélt) fiatal gárda nem tekint majd céljának egy olyan kompromisszumsorozatot, mleyet amúgy is könnyedén és jól, szinte félkézrõl csinál, hiszen már az anyatejjel is ezt szívta magába. Tehát végsõ fokon nem a saját maga megnyugtatása (közös nevezõre hozás?) vagy a körülményekhez képest legjobb ... stb. lehet majd a végcél, annál is inkább, mert ez becsületbõl úgyis mindnyájunk kötelessége és nem külön érdem, hanem abba a skizofrén állapotba való jutás, mely a "dolgot" ugyan nap mint nap "egyesíti" a gyakorlattal, de ettõl függetlenül a "dolog" végigjárta a saját mentális és dokumentatív útját. Megszületik tehát, végre hathat egy kompromisszumoktól mentes (?) építészet a legkülönbözõbb létezési formákban.

(Bercsényi kiadvány)