A művészet demokratizálása
Ha jól emlékszem, Victor Vasarely használta elôször ezt a kifejezést. Ami kétségtelenül egy a sok közül az 50-60-as évek nagy mûvészeti mozgolódásai közepette, hiszen volt ott "mindenki mûvész", "minden mûvészet"... Talán nem is ô volt az elsô, aki ezt a mondatot kimondta, mindenesetre Vasarely használta legtöbbet.
Vasarely ellentmondásos figura, mint ahogy ellentmondásos maga a címbéli szlogen is. Ugyanis, hogy lehet a mûvészet demokratizálása az ars poeticaja annak a valakinek, akirôl saját korában gyakran csak úgy beszéltek, mint "a Vasarely Mûvészeti Részvénytársaságról"? Akit folyton azzal nyaggattak, hogy korának legnagyobb mûvész-üzletembere, hogy csak saját mûvészeti üzleteivel törôdik, hogy rengeteg úgynevezett asszisztenssel dolgoztat, akiknek közös produktumait mint saját mûvészetét adja el jó pénzzért.
Ugyanakkor nem a mûvészet bizonyos fokú demokratizálása-e, amikor a mester közel engedi a kezdôket, sôt még tovább: ha még azt is megengedi, hogy bele kontárkodjanak a mûbe. Bár a reneszánszban is léteztek festôiskolák, ahol a festôsegédek részt vettek a nagyméretû mûvek megvalósításában, mégis, az ilyen tipusú teammunka Vasarely-ig ismeretlen volt.
Vasarely feltétlen hívei a mûvészet demokratizálása gondolatának kezdeteit a mûvész baloldaliságában, Bauhaus-hoz való kötôdésében látják gyökerezni. Abban az ideológiai körben, ahol a szociálisan érzékeny építészet és tárgyalkotás a történelem során elôször válik fô mozgató erôvé. Vasarely mûhelye tényleg részt vesz szociális lakások tervezésében, dekorálásában, egész Vasarely városok kerülnek ki kezük alól. Terveit, elképzeléseit mindig - ahogy ô is mondta - társadalmi vitára bocsátotta, ezzel jócskán felkavarva a francia és gyakran a nemzetközi kulturális közéletet.
Nyilvánvaló, hogy a tömegtermelés (melynek vádját a mûvész mindig hevesen utasította vissza) jó üzletnek is bizonyult. A szerializálás, a standardizálás, az elemekbôl additiv módon épített mûvészet ugyanakkor jelentette az alkotások árának csökkenését. Nem valósult meg, hogy az elôbb említett módon készített képek eredetije több emberhez jutott volna el. A reprodukciós technikák fejlôdésével már az is kérdésessé válik, hogy érdemes-e reprográfiai technikákat alkalmazni mûvészeti alkotások esetén, csak azért, hogy reprográfiai módszerekkel utólag azokból reprodukciókat lehessen készíteni. A vastörvény gyôzött, egy sikeres mûvész minden egyes eredeti alkotása iszonyatosan drága, és ha a mûvész ügyes, ebbôl meg is gazdagszik. És Vasarely ügyes volt.
Nemcsak ügyes volt, hanem konzekvens is. Egész életében ragaszkodott az alapgondolathoz, hogy sokkal több embert lehet bevonni a mûvészeti alkotásba, mint azt bárki is képzelné. Nagyon sokat tett azért, hogy a mûvészet általános autokratizmusát megtörje, megváltoztassa, más pályára állítsa. A gondolat megvalósítása kétségtelenül felemásra sikeredett. Az iszonyatos ellenállás miatt - melybe beletartozik az üzleti, csoport- és klikkérdek, a presztizs, a vaskalaposság - a mûvészet demokratizálását csak egy autokrata módszerekkel vezetett csoporttal lehetett megvalósítani. Egész mûvészeti alkotói periódusában ott feszül az ellentét, vajon lehet-e autokrata technikával demokráciát építeni.
Mondókám nem volt tanmese, kérem élvezzék felhôtlenül korunk egyik nagy mûvészének alkotásait.
(Vasarely kiállításának megnyitója, 1999 november - Roma Parlament Galériája)