Biotorony – Budavár, Dísz tér 17.
Biotorony – Budavár, Dísz tér 17.
Biotorony – Budavár, Dísz tér 17.
BIO-TORONY *Egy érzelemgazdag, kedves provokáció**
Találunk-e valami közöset Budavár szinte folyamatos változásaiban azon kívül, hogy újra meg újra lerombolták, majd újra meg újra újjáépítették? A Vár történelmébõl három alapvetést (a változásban is állandó folyamatot) választottunk ki, mely pályamunkánk építészeti szempontjait alapvetõen meghatározta:
Minden rombolás utáni újjáépítés megõrzött valamit az elõzõ korokból. Néha csak romokat, némely esetben szinte belerejtve azokat az újonnan épült házakba. A Budai Vár az egymásra rétegzõdõ építészet valóságos kincsesháza.
A vár házainak arányai gyökeresen átalakultak. Az természetes, hogy az újjáépítések során megváltozik a telekosztás, az épületmagasság és új funkciójú épületek születnek. Ez a természetes folyamat azonban különös irányokat vett a XIX. század végén, valamint a XX. század folyamán. Közös jellemzõ az is, hogy a vári arányrendszert alapjaiban megváltoztató új építmények szinte mindig a telekegyesítések eredményeként jöttek létre. E különös folyamat elején még az épületmagasságokra (eresz, gerinc) sem ügyeltek, késõbb a meglévõ épületmagasságokhoz való igazodás már elõírássá vált. Mégis, a telekegyesítésbõl adódóan a valamikori arányokhoz nehezen illeszkedõ “dakszli-házak” születtek. (Ez alól üdítõ kivétel és a maga korát messze megelõzõ építészeti együttes a Tóth Árpád sétány foghíjainak beépítése.)
Az újra meg újra feltámadó budai vár összképének igazi vesztesége, hogy tornyainak száma egyre fogyott. A különbözõ korok építészete túlélésének igazi ellenpéldája, hogy a vár sziluettje hogyan változott meg (kárára) a tornyok eltûnésével.
Réteges építészet
A budai vár egyik legfontosabb tulajdonsága a különbözõ korok építészetének egymásra rétegzõdése. Ebbõl kiindulva a Dísz téri egykori Honvéd Fõparancsnokság épületének megmaradt részeit nem folytatható épületmaradéknak, a faszádizmus kiinduló elemének tekintettük, hanem egységes egésznek. Olyan építménynek, mely az újonnan létrejövõ épületegyüttes egyik önálló egysége. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kerül sor semmilyen átépítésre, hanem azt, hogy mindenfajta beavatkozás e modell-típusú alapelveknek van alárendelve. Az együttes új részei mint újabb meg újabb rétegek rakódnak rá a maradványokra, azt körülfogják, kiegészítik, és nem utolsósorban új jelentéssel ruházzák fel.
Régi-új arányrendszer
A Dísz tér környéke a budai vár hosszú története során mindig is valami átmeneti zóna volt a polgárváros és a királyi palota között. Így feljogosítva éreztük magunkat, hogy szabadon eldönthessük, hogy a budai vár melyik jellemzõ arány- és léptékrendszerét válasszuk: a polgárváros apróbb, tagoltabb arányait vagy a palotanegyed nagyvonalú gesztusait. Két okból is az elõbbi mellett döntöttünk.
A polgárváros eredeti tagolása is eltûnõben van, ahogy erre már a bevezetõben is utaltunk. Ezért nem egyszerûen a polgári negyed jelenlegi léptékrendjét követtük, hanem egy sokkal régebbi történelmi arányrendszer újraélesztése volt szándékunk.
A tervezési feladatot nem egy, azaz egy épület megtervezéseként tételeztük, hanem egy olyan épületegyüttesként, mely elemeiben követi a valamikori régmúlt városrész jellemzõit. Vagyis egy “épület” helyett egy “városkát” terveztünk. Megjegyzendõ, hogy valamikor ezen a helyen kis házak alkotta “háztömb” állt, vagyis alapelvünket úgy is alakíthatnánk, hogy csupán ezt a tömeget rekonstruáltuk. Ennél azonban jóval messzebbre mentünk. Hiszen nem csupán a házak összességét építettük újra, hanem a sikátorok fura hálózatát, az ezeket átmetszõ szélesebb gyalogosutcákat, sõt egy, a város szövetébe ágyazódó terecskét is teremtettünk. A sikátorokból a terecskére kilépve ott állunk a fölénk magasodó torony lábánál. Megpróbáltuk ismét átélhetõvé tenni azt az élményt, mely évszázadokig a városlakók életének része volt, de a XIX. század végi nagy városrekonstrukciók során szinte nyomtalanul eltûnt. A Színház utca keleti oldalán lévõ, II. József által megszüntetett rendház Kempelen Farkas által világi funkcióra áttervezett épülete (Várszínház) a másik ok, ami miatt úgy döntöttünk, hogy a polgárváros újrafogalmazását választjuk egyik tervezési alapelvünkül. Úgy érezzük, a várban nem teremthetünk egy olyan utcát, melynek mindkét oldalán hosszan elnyúló, aránylag alacsony homlokzat, térfal van. Szerencsére ettõl eddig a vár megmenekült, nem beszélve arról, hogy egy ilyen térfalakkal határolt utca csúnya és unalmas.
A torony üzenete
Az építõ ember mágikusan abszurd tevékenysége a toronyépítés. Anélkül, hogy belemennénk ennek hosszú történelmi tárgyalásába és elemzésébe, elégedjünk meg azzal, hogy ha a budai vár bármely régi ábrázolását felidézzük, érzékeljük, mennyire hiányoznak a tornyok a mai összképbõl. A hiány azonban nem arra sarkallt bennünket, hogy beazonosítsuk az eltûnt tornyok helyét és rekonstruáljuk azokat. Az elõzõ pontban már utaltunk arra, hogy a tervezés során sokkal inkább “modelleztünk”, mint visszaépítettünk. Éppen ezért a torony nem csupán építészeti elem, hanem üzenetünk megjelenítõje. Éppen úgy, ahogy a Mátyás-templom tornyának újjáépítése, a Magdolna-torony mûemléki helyreállítása, a Palota kupolájának teljes átépítése vagy a Hilton Szálló rekonstrukciójakor újrafogalmazott Miklós-torony is pontosan meghatározható, egymástól jól elkülöníthetõ üzenetek hordozói voltak.
Az általunk tervezett Bio-torony a jelen üzenete a jövõnek. Átlépi a múlt modellezésének kereteit, még akkor is, ha ezzel a múlt örökségétõl elütõ elemet teremt a budai vár épületegyüttesében. Mondanivalónk lényegét nem a torony anyaghasználatában, szerkesztésében, esztétikájában találjuk, hanem abban, hogy a természet, a bioszféra hordozója. A város szövetében mindig is léteztek lehatárolt (zárt), mintegy a paradicsomi kertet jelképezõ míves oázisok. A város fölé magasodó függõkertek összessége jelképesen kiemeli a város szövetébõl a fákat, a bokrokat, a virágokat. A Bio-torony látogatói a teraszokról az egész várost látják. De percepciójukban a természet éppúgy jelen van, mint a tornyot messzirõl szemlélõk esetében. A bioszféra jelképes felmutatása mellett – ismét a modellezési technikát hívva segítségül – a régmúlt idõk kolostorkertjét is újrateremtjük. A tervezendõ múzeum emeleti kerengõje öleli körül a jövõ peripatetikus emberének oázisát.
2004