Kende Péter történész 80. születésnapjára
„1976 nyarán lengyel barátaim ösztönzésére és segítségével elutaztam Varsóba. Valószínűleg ez az esemény indított arra, hogy átcsoportosítsam tevékenységemet olyan témákra, amelyek engem, mint magánembert, vagy mint politikai citoyent érdekelnek.“ Így vall Kende Péter Kozák Gyulának egy mélyinterjúban 1989-ben. A dátum 1976, vagyis az 1956-os forradalom 20. évfordulója. A magyar szellemi közélet posványosodása mellett a forradalom emlékezete ezekben az időkben a nyugati demokráciákban is egyre halványul. Az éledező kelet-európai ellenzék számára azonban a magyar forradalom nem csak kitörölhetetlen emlék, hanem a szovjet rendszerről való gondolkodás egyik fontos eleme. Ekkorra már nyilvánvalóvá válik, hogy az 1956-os magyar forradalom európai és világtörténelmi jelentőségének megismertetéséhez az új kelet-európai szabadságmozgalmakon keresztül vezet az út.Kende Péter, miután 1956 után emigrációban Párizsban letelepszik, olyan társaságnak lesz tagja, ahol természetes a különböző kelet-európai független gondolatokkal és gondolkodókkal való kapcsolat. A kutatóintézet, ahol tanít, olyan nemzetközi stábbal rendelkezik, amelynek tagjai kizárják a nemzeti búsongást, ugyanakkor a pezsgő párizsi szellemi életbe való kapcsolódás mellett biztosítják a kelet-európai ellenzéki mozgalmak megismerését. Minden együtt van: az 1956-os magyar forradalom fontosságának elismerése, és a szellemi közösség (románok, oroszok, lengyelek, csehek, szlovákok), amely már akkor megérzi a Szovjetunióban és a szovjet birodalomban hamarosan megkezdődő erjedési folyamatokat.
Ebben az időben születik a magyar szamizdat és tamizdat. Az „itt” és az „ott”. A vasfüggöny mögötti hazai körülményeket, vagyis a szamizdatot a lengyel Jan Keleus Papírforradalom (Papierowa rewolucija) című dalának egy sorával írhatjuk le: „…visszatérés a Gutenberg előtti korszakhoz.” A kezdetben egyszerű eljárással sokszorosított, de egyre terjedő és sokszínűvé váló hazai független kiadás mellett Kende Párizsban 1978-ban indított Magyar Füzetek című kiadványa volt az úgynevezett tamizdat egyik legfontosabbika. Könyvei olyan méretben készültek, hogy zsebben elférve könnyen visszacsempészhetők voltak az országba. Számos szerző műve utazott így oda-vissza Budapest és Párizs között, olyan szerzőké, akik ellenálltak az 1956-os forradalom leverését követő Kádár-i kiegyezésnek. Majd másfélszáz szerző itthonról, a szorványból, az emigrációból. Sok vagy kevés – ezt megítélni nem tudom, de az biztos, hogy részben ezekből a tanulmányokból, és Kendének a megjelentetésükért végzett áldozatos munkájából „született újjá – Adam Michnik szavait idézem – a nemzet”.
Ez a párizsi műhely felbecsülhetetlen értékű volt a Magyarországon egyre erősödő ellenzéki mozgalom 1956-os forradalom emlékezetéhez való viszonyában. Kende nemcsak a szabad magyar gondolat ihletője és annak nyilvánosságra segítője, hanem integráló személyiség is. Nem mindennapi szervezőmunkája mellett ennek kiemelkedő bizonyítéka volt, ahogy 1988-ban, párizsi értelmiségiekkel együtt megszervezte a Pére Lachaise temetőben a Jacques Chirac által adományozott díszsírhelyen Nagy Imre és mártírtársainak szimbolikus temetését. A tett nemcsak mélyen emberi, hanem ismét a nemzetközi érdeklődés középpontjába állítja a magyar forradalom történetét.
A hazatérése utáni évek az 56-os magyar forradalom igaz története megismertetésének és emlékezete megőrzésének makacs munkájával telnek. Az 56-os Intézet egyik alapítója, számos kiadványának szerzője és szerkesztője. Következhetne a jól megérdemelt pihenés, de ahogy ez a Kende Péterhez hasonló, kezdeményező emberek esetében történni szokott, egy újabb, az előzőektől merőben különböző életszakasz kezdődött el, mely azonban nem merül ki pusztán az 1956-os forradalom elemzésében. Nemzetközi tekintélye, hatalmas történelmi, társadalomtudományi és politikai ismerete okán számos nemzetközi konferencia részvevője, cikk és esszé írója. Ezek már az elmúlt 15 év európai eseményeit kutatják. Sok éve ismerjük egymást, beszélgettünk vagy éppen vitatkoztunk, dolgoztunk együtt a Pére Lachaise-beli emlékművön, vagy most éppen a Nagy Imre Ház jövőre megújuló kiállításán, de még engem is meglepett az a frissesség és humor, amivel egy építész szakmai beszélgetésen Péter Budapestet és a magyar építészetet jellemezte. Rövid, építészet és demokrácia kapcsolatát boncolgató elemzésének nyitó mondata, "Az építészeket nem fenyegeti az elhízás veszélye" szállóigévé vált. 80 évesen új századunk új kihívásaira reagál, ahogy Szabó Miklós írja róla, „nem mond le még a hazai viharos körülmények között sem arról, amit ő köztársaságnak, res pulikának nevez, ami lényegében a demokrácia. (…) Demokraták nélkül a demokrácia nem életképes.” Kedves Péter, még sok szép újjászületésnapot!
(Megjelent: Népszabadság, 2007. december 19.)