Kedvesem, talán soha többé nem lesz vákumhelyzet, legalábbis nem belátható időn belül, eleddig háromszor adatott meg a lehetőség, hogy fiatal, "más" (nem feltétlenül "friss") szemléletű szakembergárda kerüljön a megüresedett helyekre. Háromszor futott neki a tizenegeysnek más-más csapatra való ember, és hagyta ki. Ugyanakkor csak tisztelettel állapítható meg, hogy mind háromszor ('45 után, '56 után és időben valahol a "Mesteriskola" újjáélesztése tájékán) ugyanaz volt a hajtóerő (már ameddig volt), megpróbálni közös nevezőre hozni az ideálisnak tartott "dolgot" és a gyakorlatot, s még egyszer cvsak tisztelet, hogy mindig a "dolog" felől futottak neki. De minden jel arra mutat, hogy nem lehet "oko" kompromisszumok árán alapjaiban jobbítani egy szakmát. Kétségtelen, hogy egyedi esetekben valóban okos kompromisszumok szükettek, de a megvalósuló objektumok döntő többsége nem állja ki az idő próbáját. Ha körülpillantunk, épített környezetünkön, még csak azt sem látjuk, hol voltak okosak eleink, de nemcsak ebben az esetben, hanem visszapergetve az elmúlt harminc év pályázati anyagát, ugyanerre a megállapításra juthatunk. Az ideálisnak tartott"dolog" tehát csak szóban létezett és maradt reánk. Úgy tűnik, hogy reménytelen a szavakban ránk hagyott "akácos út" vagy "hosszú szürke sáv az út, mely a messszeségbe fut", melyeket elénk tártak, mint lehetőséget. Nem azért, mert nem vezetnek sehova sem ("csak úgy mint a Sehova sem"), hanem, mert olyannyira kitűzöttek ésa kanyarjaikkal együtt beláthatók, hogy végképp leszoktatnak a gondolkodásról. Ugyanakkor, bár a végleges letérés, új ösvény vágása az úttörőség mártírumának minden jó tulajdonságával bír, mégsem vezet egy alapvetően új és jobb irányba, hiszen az úttörő pillanatok alatt a "védett állatfajtaság" állapotába jut, mely ugyan értéket képvisel, de a nemesítés szempontjából elhanyagolható. Ennyi sikertelenség láttán, háromszori próbálkozás után, akkor amikor a szakma telítődött mint kátránnyal a villanyoszlop, és éppoly ellenállóvá vált, igaznak tűnik, hogy egy korszak lezárulásáról beszélünk. Visszatekintve, különösen a szakaszra, mely a harmadik vákumhelyzet után következett, be kell látnunk, hogy ennek a korát messze megelőző concept art-nak a csak a szavkban létező építészetnek itt a vége (fuss el véle). Azt, hogy végül is milyen módszer szolgál majd a dokumentálásra, még nem lehet tudni. De az már bizonyosnak tűnik, hogy az elkövetkezendő években (az amúgy is tétlenségre ítélt) fiatal gárda nem tekint majd céljának egy olyan kompromisszumsorozatot, mleyet amúgy is könnyedén és jól, szinte félkézről csinál, hiszen már az anyatejjel is ezt szívta magába. Tehát végső fokon nem a saját maga megnyugtatása (közös nevezőre hozás?) vagy a körülményekhez képest legjobb ... stb. lehet majd a végcél, annál is inkább, mert ez becsületből úgyis mindnyájunk kötelessége és nem külön érdem, hanem abba a skizofrén állapotba való jutás, mely a "dolgot" ugyan nap mint nap "egyesíti" a gyakorlattal, de ettől függetlenül a "dolog" végigjárta a saját mentális és dokumentatív útját. Megszületik tehát, végre hathat egy kompromisszumoktól mentes (?) építészet a legkülönbözőbb létezési formákban.
(Bercsényi kiadvány)