Sasvári Edit: Kulcshelyzet (Rajk László szamizdat munkáiról)
"Ahhoz, hogy az ember egy utópiát minden részletében gondosan megtervezzen és felépítsen, s hogy megóvhassa azt a tökéletlen világ rontó hatásaitól, bizonyos térbeli elkülönülés szükségeltetik." Az idézet Borys Groys A földalatti mint utópia című tanulmányából való, és a sztálini idők metróépítéséről szól, "amely először tette lehetővé az égnek a pokolba való átvezetését, illetve a két szféra szintézisének megvalósítását." A fejedelmien kialakított metró szépségeiben ugyan nem igen volt idő gyönyörködni, mivel az emberek csak közönséges közlekedési eszköznek tekintették, ebből kifolyólag az építtetőkön kívül talán senkiben nem merült fel a gondolat, hogy mindez valójában a kommunista jövő városának grandiózus tervezete. Időben és térben kissé távolabb egy magyar építész az utópia egyetlen megmaradt felszíni "bástyáját", az autonóm gondolkodás és a természetes emberi szükségletek kielégítésének zavartalan helyét így írja le: "Az egyetlen mesterséges tér - ma - a reterát, ahol önmagad lehetsz. WC-n lenni: "Kulcshelyzet".
A diktatúrákban a földalatti élet-tér a nonkomformizmus metafórája is. Az ide való bejutás egyik közlekedoeszköze a szamizdat volt. Rajk László mind építészként, mind a "tiltott irodalom" terjesztőjeként otthonosan mozgott ebben a világban. Rajk az építészet felől érkező sokoldalú egyéniségek sorába tartozik, akik hosszabb-rövidebb ideig nem csupán tanult szakmájukat művelték, hanem áteveztek a művészet más területeire is. Magyarországon, az idősebb és a fiatalabb generáció körében sokan nem pusztán kalandként élték meg a képzőművészettel való találkozást, hanem pályájukat is elhagyták miatta. (többek között Erdély Miklós, a magyar újavantgárd egyik vezéregyénisége, Gáyor Tibor, a fiatalabbak közül a nemrégiben elhunyt Szalai Tibor, akik éppen építészeti tudásukkal adtak új impulzusokat a képzőművészetnek). Mások, mint Rajk László is, vagy Bachman Gábor képzőművészeti, filmes és színházi tapasztalataikat visszaforgatva ösztönözték szakmájuk megújulását.
A hetvenes évek elején egy frissen végzett, ambíciókkal teli építésznek nem volt könnyű a pályán elindulnia. Az óriási méreteket öltő lakástermelés áttért a tömeggyártásra, a szűk skálán mozgó típustervek maguk is "tervezőgyárakban" készültek, amelyek még a legnagyobb jóindulattal sem hasonlítottak a szellemi műhelyekhez. Azok az építészek, akik nem csatlakoztak le a hatalmi elvárásoknak megfelelő reprezentációs igények mellé, vagy nem voltak hajlandók a kényszerpálya szorításában élni, automatikusan fordultak az építészeti utópiák, és a vizuális művészetek felé. A történelem során ez bizonyos periódusokban visszatérő jelenség. A XVIII. század végén a francia utópikus építészet, az 1910-20-as években az orosz konstruktivisták mozgalma, vagy Magyarországon a 80-as években megszülető dekonstruktivista építészet a forradalmak percepciójára és utópia-képére épült. A kényszerű tétlenség, de egyben a készülődés idoszakai voltak ezek. A tervek álomképek maradtak, szándékosan nem kerültek megvalósításra, és ez felszabadította a hagyományos építészeti folyamatban korlátok közé szorított alkotói fantáziát. Rajk László kitérőjét is részben saját kényszerhelyzete okozta, másrészt annak a robbanás-szerű változásnak a vonzereje, amely a világ képzőművészetében a 60-as években bekövetkezett. Az avantgárd értelmiséggel való kapcsolata során maga is tapasztalhatta, hogy a képzőművészet kánon-rendszere egyik-pillanatról a másikra végérvényesen megszűnt, és elsőként kínált hatékony alternatívát a társművészetek reformjához.
Rajk a hetvenes évek végétől többek között Háy Ágnessel, az Inconnu csoport tagjaival és Nóvé Bélával az AB Kiadó szamizdatjait illusztrálta, de önálló műveket, többnyire képregényeket is készített. A szamizdat kiadók szerény infrastruktúrája nem tette lehetővé a perfekt technikai megoldásokat, de a tiltott gyümölcs ízét mégsem rontotta el a szemlátomást gyenge kivitelezést. A szitanyomás - amely a gépelt, stencilezett példányok után jelentős technológiai előrelépésnek számított -, valójában a pop-art találmánya. A szerigráfia felszámolta az egyediség uralmát, és mindenki számára könnyedén hozzáférhetővé tette a művészetet. A hőskorszakban a szamizdat esztétikai megjelenésnél fontosabb volt a szövegek sokszorosítása és a közönséghez való gyors eljuttatása - a lényeg a gondolat, és nem a kép volt. A későbbiek során, talán akkor, amikor a második nyilvánosság bekapcsolódott a második gazdaságba, már jogos igényként merültek fel a könyv természetének és rendeltetésének vizuális szempontjai is.
Kép és szöveg kölcsönhatásában az illusztráció vagy passzív kísérő, vagy a szöveg értelmezését segíti. Rajk munkáit tekintve főként az utóbbi dominált. A könyvborítók tervezése a szamizdatoknál különösen izgalmas feladatot jelentett. A nonkonform politikai tanulmányok, vagy szilencium alatt lévő szépirodalmi művek tömör, lényegre törő összefoglalása hasonló arzenált kívánt meg a tervezőtől, mint amivel maguk a művek rendelkeztek. A cél vizuálisan sem volt más, mint a rendszer lerombolása és hamisságainak felmutatása. Tamás Gáspár Miklós: A szem és a kéz. Bevezetés a politikába, (1983), Szász Béla: Minden kényszer nélkül, (1984), Haraszti Miklós: A cenzúra esztétikája, (1986), vagy Dalos György 1985 című műveinek borítótervei és illusztrációi Rajk László legismertebb munkái közé tartoznak.
A szamizdat-kiadás a könyvesztétikai szempontokon túl akarva akaratlanul újraélesztette a propagandisztikus művészet progresszív hagyományait. Visszaadta annak a kassáki gondolatnak a presztizsét, amely szerint az alkalmazott művészetek bizonyos vállfajai agitatív és társadalomformáló erővel bírnak, "harci eszközök", "kérdő-és felkiáltó jelek" "irányt jelző póznák" lehetnek. A 70-es, 80-as évek második nyilvánosságában azonban nem épült fel a politikai retorikával adekvát vizuális jelrendszer, mert a politizáló ellenzék igyekezett elkerülni az intézményesülésnek és a mozgalmi jellegű szervezodésnek a látszatát is. A tervező munkájában a kommunista ikonográfia ízekre szedése és az egyéni jelteremtés kapott szerepet, amely nem egy esetben jó adag humorral és iróniával párosult.
Az AB Kiadónál megjelent képregények, a "Lichtensteini berepülés veszélyes" és a "Kulcshelyzet"Rajk László önálló munkái. A populáris képregényt a 60-as években Roy Lichtenstein fedezte fel a művészet számára, akit elbűvölt a banális sztorik ártatlan optimizmusa. Rajk egy sajátosan közép-kelet-európai értelmezésben követi a pop-art klasszikus normáit. Egy adott kultúra agresszív, és ennélfogva elítélendő megnyilvánulásait veszi célba, történetei azonban nem fikciók, hanem hétköznapian valóságosak. Átveszi az amerikai képregények tipikus elemeit, a hangutánzó effektusokat, a mondatfelhőket, amelyekben egyfajta szociális kritika jegyében szublimálódnak a heves érzelmek és féktelen szenvedélyek. Nehéz elképzelni, hogy Tarzan, vagy Minnie egér szájából olyan kijelentések elhangozhatnának, mint: "Mindinkább csapdába esik az építész. Arról, hogy szerepe megváltozott, nem vesz tudomást.". vagy "A kultúrotthon rendszer megjavítására szervezett bizottság eszébe jutott az az őrült ötlet, hogy a bicikli azért nem megy, mert a kultúrotthonok nem jók." Rajk láthatatlan figurái egy triviális retorika és egy kommersz képi világ ellenében harcolnak, hőseit védelmezőn a művészet történetéből ismert művek, vagy sorsfordító történelmi események toposzaiba rejti. A tükör metafórára épülő Kulcshelyzet Rajk vécé-filozófiája. A vécén "levés" és a tükör paradigmájával a 80-as évek értelmiségének identitását igyekszik meghatározni. A vécé a meditáció és a rejtőzködés színtere, zárt erőtér. A vécé erőd, amit el kell foglalni, és meg kell védeni. Harcolni kell érte. A vécé egyszemélyes trónus, ahol egyedül csak mi uralkodunk a saját gondolatainkon. A vécé szálka a hatalom szemében. A türelem szakítópróbája. (Főként, ha a zárt vízrendszertől független saját infrastruktúrával rendelkező budiról van szó). A vécé az önazonosság és önmegismerés szimbóluma, hasonlatos a tükörhöz. Az egyetlen dolog, amit csak tükörben láthatunk, az önmagunk. Rajk László szamizdat munkái különleges helyet foglalnak el nemcsak saját életművében, hanem az illegális kiadói tevékenység történetében is. E mostani válogatás részben a Kádár-korszak sokak számára rejtett dimenzióiból ad ízelítőt, részben pedig adalékokkal szolgál egy sokoldalú művész pályájához